
Minden tanév/szezon kezdete jó alkalom arra, hogy átgondoljuk, mely „bevett igazságok” mögött nincs valódi szakmai alap — és lecseréljük őket valami jobbra.
Az egyik legmakacsabb tévhit, hogy a gyerekeknek minden nap ugyanolyan intenzitású mozgásra van szükségük ahhoz, hogy „hasznos” legyen egy foglalkozás. A valóság ennél árnyaltabb: a változó intenzitás, a pihenő napok, a játékos, alacsonyabb terhelésű alkalmak legalább annyira fontosak, mint a „kemény” edzések — főleg fejlődésben lévő testeknél.
Egy másik gyakori félreértés, hogy a fájdalom a fejlődés jele („no pain, no gain”). Gyerekeknél és kezdőknél ez kifejezetten veszélyes gondolkodásmód. A kellemetlen izomláz más, mint az ízületi vagy éles fájdalom — az utóbbi mindig jelzés, amit figyelembe kell venni, nem „át kell tolni” rajta.
Sokan azt is gondolják, hogy a tehetség eldönti, ki lesz jó valamiben, és aki nem „született rá,” annak nincs értelme próbálkoznia. Ez a szemlélet — amit a pszichológiában rögzült, illetve fejlődő szemléletmódnak neveznek — rengeteg gyereket tart vissza attól, hogy egyáltalán megpróbáljon valamit. A gyakorlat, a türelem és a jó vezetés sokkal nagyobb szerepet játszik a fejlődésben, mint amennyit általában tulajdonítunk neki.
Az új tanév pont arra jó apropó, hogy ezeket a berögződéseket egyenként megvizsgáljuk: tényleg azért csináljuk így, mert ez működik, vagy csak azért, mert „mindig is így csináltuk”? Van, hogy a válasz igen — és az is rendben van. De megéri feltenni a kérdést.